Ez a diafilm gyerekkoromban az egyik kedvencem volt — igaz még fekete-fehérben. Az 1960-as évek elején, amikor még televíziónk sem volt, nagy esemény volt, mikor apám és anyám esténként levetítettek a szobánk falára egy-egy diafilmet: a Toldit, a Robinsont, a Robin Hood-ot, a Botondot, a Kinizsit — vagy éppen az Egri csillagokat. Igaz, hogy ez diafilm itt-ott jelentősen eltér a Gárdonyi regény cselekményétől az alkotói szabadság jegyében, de így is alkalmas a magyar identitás közvetítésére. Pedig a kommunista internacionalizmus idején, 1963-ban készült — kész csoda.
És nem csak a hazaszeretetre nevelt ez a kis egyszerű film; a végtelen szülői szeretetet is szépen rajzolja meg, eltérve a regénytől, amikor Cecey Éva elrabolt kisfiát követve az ellenségtől körülzárt Eger felé igyekezett az elpusztított országon át: “A gyermeke nyomát hajszoló anya feldúlt tanyákon, kirabolt falvakon haladt keresztül. De ment, fölperzselt mezőkön, égő erdőkön át, és nem félemlítette sem a szenvedés, sem a halál” — bravó, Szinetár György!
