1988 és 1992 között a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetében szerkesztettem a MŰHELY című kéziratos tanulmányfüzet sorozatot, havonta 12 számmal, és különszámokkal. Ezeket a füzeteket egyenként 150 példányban fénymásolóval sokszorosítottuk. Ezek a tanulmányfüzetek soha nem jelentek meg nyomtatásban és később sem kerültek fel az internetre. ISSN számuk: 0238-7522. A honlapon a saját, kéziratos formátumú Műhely füzetek szerepelnek.
A Bükk-hegységben, ahol miskolci gyerekkoromat töltöttem, kedves kirándulóhelyeim között volt Kapubérc és a Látókövek, valamint a magas Bálvány — ahonnan tiszta időben a Magas-Tátra vonulatát, mint az ég alján úszó felhőket látni lehetett –, Örvénykő, ahol Jókai Mór bujkált a szabadságharc után, a forrásokkal övezett Buzgó-kő, a vadregényes Odvas-kő, a Dédesi-várrom és a Kemesnye-Bükk, a muflonok “hazája”, a hatalmas Tarkő, ahonnan a Tiszáig is le lehetett látni tiszta időben, és mellette az igazi vadon, az Őserdő; és természetesen a Lillafüred környéki látványosságok, barlangok, és a Hámori-tó. Ez a sehol meg nem jelent kézirat az utóbbi kettő vizsgálatát tartalmazza. Amikor 1990 nyarán az akadémiai kutatóintézet nagy fekete Volga személy-gépkocsijával (ilyen volt akkoriban az állami- és pártvezetők autója) a Nemzeti Park engedélyével megközelítettük a bükki Őserdőt (mert a gépkocsivezető egy akadályt és lehetetlent nem ismerő srác, Németh Pista volt), elakadtunk az úttalan utakon egy embermagas fűben és gazban. Amikor a nemzeti parkos felügyelő terepjárójával odaértünk (mobiltelefon természetesen még nem volt, érte kellett mennünk), így kiáltott fel meglátva a bozótból alig kilátszó Volgát: “Úristen! Hogy tudtak oda behajtani?”